Part of the Large Magellanic Cloud

A Nagy Magellán-felhő (LMC) a déli félteke egének egyik leglenyűgözőbb csillagászati látványossága. A Tejútrendszer legnagyobb kísérőgalaxisaként mindössze 160 000 fényévre van tőlünk, és a Lokális Csoportban a negyedik helyet foglalja el (az első három az Androméda-galaxis, a Tejútrendszer és a Triangulum-galaxis). Az LMC nagy része a déli égbolton, az Aranyhal csillagképben található, egy kisebb része pedig a még délebbre eső Táblahegy csillagképbe nyúlik át. Szépségének megcsodálásához 20° északi szélességtől délre kell lennünk; ha pedig magasan, a zenithez közel szeretnénk látni, a 25° déli szélesség környékére kell utaznunk.

Az LMC belsejében a galaktikus rúd és a spirálkarok szerkezetének nyomai mellett kétségtelenül a benne rejlő Tarantula-köd (NGC 2070) a legelbűvölőbb. Egy binokulárral vagy egy kisebb távcsővel jól látható a ködből kifelé terjedő fényes gázgyűrű, akár egy hatalmas pók. Látszólag körülbelül akkora, mint a telihold, valódi átmérője azonban 1520 fényévet tesz ki, ami jóval nagyobb, mint a Nagy Orion-ködé, ugyanakkor fontos csillagkeletkezési terület is – a közepén elhelyezkedő 30 Doradus csillaghalmaz is megfigyelhető. 1987-ben az 1987A szupernóva éppen a Tarantula-köd szomszédságában robbant fel, és fényessége elérte a 2,8 magnitúdót, ezzel 1604 óta a Földről megfigyelt legfényesebb szupernóvává vált; szabad szemmel egészen tíz hónapon át volt látható.