A nemlineáris stretch fogalmai és eszközei: a hisztogram és a GHS

Egy mélyég-felvétel közvetlenül a stackelés után mindig koromfeketének tűnik; csak a stretchelésen keresztül lehet előhozni a sötétben rejlő jelet. Ez a cikk két olyan alapvető, mégis gyakran elhanyagolt feladatról szól, amelyek a stretchelés előtt és után is fontosak: először tanuljunk meg olvasni a hisztogramból, majd ismerkedjünk meg a stretchelő eszközzel, a GHS-sel.

Amit a hisztogram el akar mondani

Egy frissen stackelt, még nem stretchelt mélyég-felvétel hisztogramja valójában sok mindent elárul. A csúcs helyzetéből, szélességéből, valamint az egyes csatornák eloszlásából nagyjából megítélhető, hogyan sikerült ez a felvételi munkamenet.

Vegyünk egy példát: egyszer megvizsgáltam egy kép hisztogramját, és abból már látszott, hogy a felvétel problémája a túl magasra állított Gain volt. A DSLR-t használó barátoknak a Gain nagyjából megfelel a fényképezőgép ISO fogalmának. Vagyis még mielőtt hozzáfognánk a stretcheléshez, a hisztogram már megmutatta a problémát.

Hogyan használjuk a GHS folyamatot (szkriptet)

A stretchelési szakaszba lépve a GHS (Generalized Hyperbolic Stretch) az utóbbi években igen gyakran tárgyalt eszköz. Ez egy meglehetősen rugalmas, de egyúttal viszonylag alapos megértést igénylő stretch-folyamat.

A GHS tanulási forrásai közül személy szerint nagyon ajánlom Adam Block oktatóvideóit – ez jelenleg a legrészletesebb és legvilágosabb magyarázat az interneten, a tartalma még a GHS saját szerzőjének videóinál is könnyebben követhető, és valódi képeken bemutatott demonstrációkat is tartalmaz. Ha a GHS-t még csak félig-meddig értjük, mindenképp érdemes szánni rá az időt, hogy végignézzük; ha az angol hallás utáni értés nem megy túl jól, segítségül bekapcsolhatjuk a feliratot.

Ha mélyebben el szeretnénk merülni a GHS használatában, kereshetjük Adam Block GHS oktatóvideóit.